WebEyeŸŸ Online felhasználói kézikönyv

Útvonal típusú lekérések, menetlevelek:

Állomások

A jármű által bejárt útvonal álláspontjait jeleníti meg menetlevélen és térképen. Egy megállás a fejlécen található beállítások alapján minősül álláspontnak. (Alapbeállítás: 3 percet meghaladó egy helyben tartózkodás, vagy kikapcsolt gyújtás)

Az Állomások táblázat időrendi sorrendben listázza az álláspontokat, az érkezési és indulási időpontokat, a tartózkodás időtartamát, a helyszínt, a szenzoroktól beérkező értékeket, a futott kilométereket, illetve a gyújtáskapcsolt állapot hosszát.

A jármű 2010. október 14-én, a Lochner Kft. telephelyén tartózkodott, 09:57-től 13:08-ig. Ezalatt 4 percig volt gyújtáskapcsolt állapotban.
A tartózkodás helyszínét jelölő bejegyzés egyben hivatkozás is, amelyre rákattintva betölthető a hozzá tartozó térképszelvény.

A lista alatt látható táblázat a megtett kilométereket, az átlagsebességet, valamint az állásidőt összesíti.

Útvonal

Az Útvonal lekérés eredményeként, szintén a jármű által bejárt út álláspontjait 

kapjuk meg a bal oldali, menetlevél táblázatban, a térképen azonban minden egyes, a járműegységtől beérkező pozíció látható. Ezekből a pontokból a program összefüggő útvonalat rajzol.



A listában a következő jelölésekkel találkozhatunk: 

Térkép jelölések:

 


álláspontok:
  haladás, sebességgel és iránnyal  

a jármű aktuális pozíciója, amennyiben a jármű gyújtás nélkül, egy helyben áll
haladás, 5 km/h–nál alacsonyabb sebességgel
a jármű aktuális pozíciója, amennyiben a jármű gyújtáskacsolt állapotban, egy helyben áll a jármű aktuális pozíciója, amennyiben a jármű mozgásban van Az összesítő táblázat kiegészül a Fogyasztási normával, ami a jármű által, a kijelölt időszak alatt felhasznált üzemanyag mennyiségét jelzi vissza. A fogyasztási norma értéke a jármű adatainál definiálható.

 

Útvonal MDT

MDT opció

MDT – Mobile Data Terminal – A WebEye rendszer kétirányú kommunikációt lehetővé tevő opciója révén szöveges üzenetek küldhetők a fedélzeti egységnek, illetve ugyanilyen szöveges üzenetek biztosítják a válaszadás lehetőségét is.

Az elküldött üzeneteket a rendszer naplózza, így azok, a küldés időpontjának beállításával bármikor visszakereshetők. Az üzenetek küldésének és naplózásának menüpontja a Szövegek.

A felület bal oldala az eszközsávon beállított időintervallumon belül elküldött és fogadott üzeneteket listázza, járművek szerinti bontásban.
A jobb oldali szövegmezőbe írt üzenetet az SMS-küldés nyomógombot megnyomva küldhetjük el a kiválasztott járműsofőrjének.

Az „Útvonal MDT” menüpont a jármű útvonalát jeleníti meg, a menetlevélen azonban a fedélzeti egység üzenetei is olvashatóak, a fogadottak és a küldöttek egyaránt.

Utolsó Pozíció

A felhasználói csoport járműveinek utolsó pozícióját jeleníti meg geokódolt formában,



illetve térképen.

(A beállított időszak, mint szűrési feltétel, ennél a menüpontnál is mérvadó!)

Útszakaszok

Az Útszakaszok lista az álláspontok között megtett útvonalat is megjeleníti. Ellenőrizhetővé válik, hogy milyen úton teljesítette a jármű a két álláspont közötti távolságot. A lista térkép nélkül is részletes felvilágosítást ad a jármű mozgásáról, de természetesen itt is használható a térképes megerősítés.

A félkövér betűkkel kiemelt sorok az álláspontokat jelölik, míg a dőlt betűs bejegyzések az álláspontok közötti útvonalat. Új bejegyzésként kerül a listába minden olyan útszakasz, legyen az autópálya, autóút, közút, vagy utca, amelyet a jármű érintett, azaz ahonnan a készülék jelet küldött. Az egyes útszakaszokon elért maximális sebesség is megjelenik a szöveges információk mellett.

Útnyilvántartás

Az útnyilvántartás menüpont egy a hatóságok által is elfogadható /APEH-konform/ menetlevél, amely a vezetőfülkében található, a sofőr által vezetett menetlevélhez hasonló formátumban összesíti a WebEye készülék által gyűjtött adatokat. A táblázat tartalmaz minden, a kijelölt időszakra vonatkozó és az elszámolás szempontjából értékes és szükséges adatot. Lehetőség nyílik a hivatali és a magánút szétbontására és azok költségeinek meghatározására.

Utak és állomások

A riport az álláspontokon felül tartalmazza a két állomás között megtett út paramétereit.

A jármű a Telephely nevű felhasználói pontról, az M1 - es autópálya pihenőjéig haladt.
A két pozíció közötti útszakaszt az alábbi paraméterekkel teljesítette: Időtartam: 1 óra 2 perc Megtett út hossza: 38,1 km Az útszakaszon elért maximális sebesség: 135 km/óra

Látogatás

A felületen rögzített felhasználói pontok látogatását szűri le a kiválasztott időszakra. Segítségével ellenőrizhető, hogy mely járművek mikor és mennyi ideig tartózkodtak a megadott ponton. A lekérdezés maximális időtartama: 7 nap.

Útvonalak

A térképen egy adott időszakra vonatkozóan több jármű útvonala is megjeleníthető.

Állomások

A lekérés eredménye: a jármű által bejárt útvonal álláspontjai egy egyszerű táblázat formájában.

 

Üzemanyagy:

 

Üzemanyag (Opcionális)

A WebEye rendszerrel felszerelt járművek üzemanyagszint-mérése többféle technológiával valósítható meg, a fajlagos fogyasztás, illetve az üzemanyagszintben bekövetkező változások azonban nagyjából azonos formában jelennek meg a felületen.
A tartályokban bekövetkezett változásokról az Útvonal típusú lekérdezések Üzemanyag Üa[l] oszlopa, külön sorban egy a változást visszajelző jelentés, összefoglalóan pedig az Üzemanyag táblázat tájékoztat.

Jelentése: a tankolást megelőzően a tartályban 347 liter üzemanyag volt, a tankolást követően ez a mennyiség 593 literre változott. A betankolt mennyiség tehát 245 liter.
Az alkalmazott technológiától függően, az üzemanyagszintet, illetve a fogyasztást visszajelző adatok pontossága 5-10%.

A jármű üzemanyag-felhasználásának szemléltetését segíti az üzemanyag[út] grafikon, amely a betankolásokról és a fogyasztásról ad visszajelzést a megtett út függvényében.



Egy üzemanyagtartállyal szerelt jármű üzemanyag[út] grafikonja.



Dupla tartállyal szerelt jármű üzemanyag[út] grafikonja.

 1.tartály  
 2.tartály  
 a két tartály összegzett értéke  

 

Fogyasztás

A felhasználói csoport összes járművének átlagfogyasztását láthatjuk út és idő* függvényében.

Rendszám Fogyasztás Út [km] Átlagfogy Üzemóra Átlagfogy.
XXX-517563 l 563 l 3197 km 17.6 l  /100 km 48:39 11.6 l /ó
XXX-310130 l 130 l 2787 km 4.7 l  / 100 km 48:31 2.7 l / ó
XXX-187293 l 293 l 988 km 29.7 km / 100 km 18:36 15.8 l / ó
YYY-49533 l 33 l 48 km 69.6 l / 100 km 2:46 12.0 l / ó
ZZZ-001556 l 556 l 1359 km 40.9 l / km 30:49 18.0 l / ó
Wagon R153 l 153 l 1342 km 11.4 l / km 19:46 7.7 l / ó
ZH 56 747 76 l 933 km 8.1 l /km 16:32 4.6 l / ó

 

* a munkavégzést egy helyben, vagy minimális elmozdulással teljesítő járművek, munkagépek esetén a fogyasztást célszerű az idő függvényében értékelni.

A fogyasztás, egy összesítő táblázatban számos riport lekérése esetén látható.

CAN-BUS

CAN-BUS hálózaton keresztül a WebEye rendszer összeköttetésbe kerül a jármű fedélzeti komputerével, aminek mért adatait közvetíti a szerver felé. A feldolgozást követően olyan kimutatásokkal lehetünk gazdagabbak, mint üzemóra, futott kilométerek, hűtővíz hőmérséklet, fordulatszám, üzemanyagszint, illetve átfolyás. Az átfolyás értéke a jármű motorja által valóban felhasznált, azaz a befecskendezett üzemanyag mennyiségét jelöli.

CAN-BUS adattáblák:






Műszak, üzemórák:

A járműhasználatra vonatkozó információk elemzésének témaköre.

Műszak, üzemóra

A lekérdezés eredményeként a jármű napi munkájának időbeli terjedelme válik értelmezhetővé.

A grafikonon a kék szín jelöli a menetidőt, azaz a jármű helyváltozatással járó munkavégzését, míg a piros a gyújtáskapcsolt állapot hosszáról ad tájékoztatást. A függőleges tengely a naptári napokat (itt 1. 2 és 3.), a vízszintes tengely a napok 24 óráját jelöli.

Az üzemóra zöld fejléccel ellátott oszlopába kerül és zöld színnel jelenik meg a grafikonon az olyan munkavégzés, amely üzemanyagszint fogyasztással jár, de nem a jármű haladását szolgálja.
Hivatali/magán kapcsoló beépítése esetén a jármű vezetője, a kapcsoló használatával meg tudja különböztetni a hivatali és a magáncélú utakat. Ebben az esetben a Műszak, üzemóra táblázat külön oszlopban megjeleníti a magánutak összesített adatait.

 

Műszak mind

Listázza a flotta minden járművének Műszak, üzemóra táblázatát.

Havi műszak

A Menetidő és a Gyújtáskapcsolt állapot összesítő táblázata, amely az eszközsávon kijelölt időszakra vonatkozik, az adatokat azonban havi bontás szerint tördeli. A sárga oszlop a hétvégi járműhasználatot összesíti.


Sofőr:

A riportok következő csoportja a járművek használatáról és a gépkocsivezetők munkaidejéről informál.

Sofőrazonosítás opció esetén a főmenü új elemeként megjelenik a menüpont. Lehetőség nyílik a gépkocsivezetők regisztrálásra, fizikai, vagy szoftveres (Kulcskiadó) azonosítás céljából.

Új sofőr rögzítéséhez, kattintson a Hozzáad gombra!

Chipkártyás azonosítás esetén a kártya azonosítójához kell hozzárendelni a kártyát használó járművezetőt.

Az első használatot követően a kártya hétjegyű azonosítója látható lesz a jármű Útvonal listájában. A mentést követően az azonosító a sofőr nevére változik.

A változtatásokat az Ok nyomógombbal hagyhatjuk jóvá, a Mégsem gombbal elvethetjük.

Sofőrazonosítás MDT-vel:

A WebEye Nav&Com fedélzeti egység segítségével a gépkocsi vezetője egy szöveges üzenettel azonosíthatja magát.

Sofőrműszak (Munkaidő nyilvántartás)

A sofőrműszak menüpont valójában egy részletes munkaidő nyilvántartás, ami leginkább arra az esetre érvényes, amikor a járművet egy sofőr vezeti. A táblázat tartalmazza a munkaidő kezdetét, végét, a teljes munkaidőt, továbbá szétbontja a munkaidőt vezetési időre, egyéb munkára, megszakításokra, éjszakai vezetésre és pihenőidőre. A táblázat alján az összesített adatok találhatók.

Vezetési idők

A sofőr vezetési idejének (Vezetés) és pihenőidejének (Megszakítás) szakaszonkénti listázása, a közúti közlekedés szabályrendszeréhez viszonyítva. Zöld háttérszínnel az előírt vezetési és pihenőidők betartását, piros színnel ezek túllépését, vagy megszegését jelöli a rendszer.

Sofőrnapok

A menüpont a gépkocsivezetők teljesítményét (megtett út, vezetési idő) közli le napi bontásban.
Nem kap háttérszínt a napi bejegyzés, amennyiben a jármű kizárólag belföldön mozgott.
Sárga háttérszínt kapnak azok a napok, amelyek „vegyes”, azaz belföldi és külföldi mozgást egyaránt tartalmaznak.
A program narancs háttérrel jelöli a sofőrnapot, ha a jármű kizárólag külföldön, azaz a honos ország területén kívül tartózkodott.

Járműhasználat

A riport az egyes sofőrök által használt járművekről tájékoztat, feltüntetve a használat időbeli és térbeli kiterjedését.

Heti vezetés

A lekérdezett időszakra vonatkozóan listázza a vezetési időket, heti összesítéssel kiegészítve.

Gépkezelő/Jármű Kizárólag fizikai – chipkártyás – azonosítás esetén elérhető

Jármű/ Gépkezelő Kizárólag fizikai – chipkártyás – azonosítás esetén elérhető


Üzenetek:

Autópálya

A jármű által bejárt autópálya szakaszok ismeretében könnyen kalkulálhatóvá, illetve ellenőrizhetővé válnak a fizetős útszakaszok költségei.

Látható az egyes szakaszokra történő felhajtások és lehajtások időpontja, helyszíne, illetve az adott szakaszon megtett út hossza. A sorokra kattintva a térképen ellenőrizhető a kijelölt szakasz.

Gyorshajtás

A WebEye rendszer gyorshajtásnak minősíti azt az útszakaszt, amelyről legalább 2 egymást követő üzenet erejéig, az adott útszakaszon megengedett maximális sebességnél minimum 10 km/h-val magasabb sebességérték érkezik.

Gyorshajtásnak számít tehát: lakott településen a 60 km/h-t meghaladó sebesség, közúton a 100 km/h-t meghaladó sebesség, autópályán a 140 km/h-t meghaladó sebesség.
Amennyiben a jármű adatlapján a max. sebesség bejegyzés kitöltésével egy fix sebességértéket definiálunk, akkor az azt meghaladó sebességértékkel beérkező adatok mindegyike gyorshajtásnak minősül és bekerül a listába. (minimum 2 üzenet)

Üzenetek

A rendszer legrészletesebb visszajelzése. Kilistázza az összes üzenetet, amit a járműegység a szervernek elküldött. Az üzenetek tartalmazzák az alapadatokon kívül a szenzorok által mért értékeket is. Alkalmazása, különös események körültekintő értékelésekor hasznos lehet.

Megtett út

A menüpont segítségével menthetővé válnak a jármű futott kilométerei, illetve a betankolt üzemanyag mennyisége.

Az OK nyomógombbal történő mentést követően, az útvonal típusú lekérések már a mentett adatokkal számolt értékekkel jelennek meg.

CAN-BUS

Az üzemanyag fogyasztás visszajelzésekor már taglalt CAN-BUS rendszer segítségével kiolvasott adatokra épülő táblázat. A lekérés időtartamának legelső és legutolsó üzenetét, valamint a kettő közötti különbözetet tartalmazza.

Hőmérséklet

Hőmérsékletmérés opció esetén listázza a járműegység által gyűjtött pozíciókat, a hozzájuk tartozó mért hőmérséklet értékekkel.

Save line

A menüpont lehetőséget nyújt egy a járművek által gyakran bejárt referencia-útvonal mentésére.

A mentés folyamata:

  1. Válasszon ki egy járművet, amely már teljesítette a menteni kívánt útszakaszt!
  2. Állítsa be az útszakasz kezdő és befejező időpontját az eszközsávon!
  3. Írja be a menteni kívánt útvonal nevét! (Track1)
  4. Válassza ki a legördülő menüből a Save line menüpontot!
  5. Nyomja meg az nyomógombot.

 

Vigyázat! A Save line funkció kiválasztása esetén az OK nyomógomb lenyomása azonnal menti a kijelölt időszakra vonatkozó útszakaszt.

A mentett útvonal a felhasználói pontok közé kerül. Amennyiben egy jármű útvonalát a mentett útvonalhoz kívánja viszonyítani, írja be a Telephely szövegmezőbe az útvonal nevét és kérje le a jármű útvonalát!

A menetlevél piros háttérszínnel jelöli azokat a pozíciókat, ahol a jármű letért a referencia-útvonalról.


A fent leírtak alapján rögzített útszakaszok, a WebEye Online programban egy kiválasztott járműhöz túraként hozzárendelhetők. Amennyiben szükséges, az útvonaltól való letérés az online felületen helyi riasztást okozhat.

Vezetési stílus

A WebEye rendszer Vezetési stílus opciójának köszönhetően követhetővé és ellenőrizhetővé válik a gépkocsivezető közúti magatartása, olyan, a járműhasználatra utaló információk révén, mint a fordulatszám, tempomat használat, a gázpedál helyzete, az üzemóra, vagy az átlagfogyasztás. Ezek az információk hatékony segítséget nyújthatnak a járműdiagnosztika területén, megkönnyítve a szervizeléssel kapcsolatos ügyintézést is. Az analízis eredményeként, a nem üzemszerű használat okozta költségek is optimalizálhatók lesznek.

Üzemóra: / 42h 54/ a motor nettó üzemideje a beállított időszak alatt
Tempomat: / 9h 20' 10 %/ a tempomat használatának mértéke és aránya a motor üzemidejéhez viszonyítva GPS Megtett út: *6358.7* km CAN Megtett út: *6289.4* km

Átfolyás: *1905* l
GPS: *30.0* l/100 km fogyasztás a GPS km alapján (gyakran tapasztaljuk, hogy a sofőrök manipulálják a CAN km-t ezért került bele ez is)
CAN: *30.3* l/100 km fogyasztás CAN km alapján

Grafikonok:

  1. Tempomat arány grafikon, az üzemidőre vetítve
  2. Gázpedál állás: ez a grafikon azt mutatja megy hogy a gázpedál milyen tartományokban tartózkodott a lekérdezési időszakban, a motor üzemideje alatt. A tartomány 10 egyenlő részre van osztva, Lo=legkisebb High: legnagyobb állás között.
  3. Fordulatszám: ez a grafikon azt mutatja meg, hogy a fordulatszám milyen tartományokban tartózkodott a lekérdezési időszakban, a motor üzemideje alatt. A tartomány 10 egyenlő részre van osztva, melynél az alsó számok a fordulatszám tartományt jelentik 100-al szorozva. Pl. a 7 jelentése, hogy a fordulatszám 0-700 között volt az adott lekérdezési időszak alatt a fölötte található %- ban megadott időtartamig a motor üzemidejére vonatkoztatva.
  4. Sebesség: ez a grafikon azt mutatja meg, hogy a sebesség milyen tartományokban volt a lekérdezési időszak alatt. A tartomány 0-val kezdődik, ami azt jelenti, hogy mennyit állt az autó, miközben járt a motor. A 10 azt jelenti, hogy mennyi idő tartózkodott a lekérdezési időszakban a sebesség 0-tól nagyobb de nem több mint 10 km/óra tartományban. A többi értelemszerűen ennek megfelelően.
  5. Átlagfogy.: a napi átlagfogyasztást mutatja egyelőre GPS km alapján a lekérdezési időszak alatt.
  6. Üzemóra: a motor napi üzemóráját mutatja a lekérdezési időszakban.


A tempomat, gázpedál, üzemóra, fordulatszám másodperces mintavétel alapján kerül összegzésre.

Ezeket az adatokat az egység mindig egy megállást követően, a motor megállítása után adja le. Vagyis, ha a lekérdezés úgy történik, hogy a motor pl. 2 órája folyamatosan jár, ennek a 2 órának az adatai még nem lesznek benne a kapott eredményekbe.

Az opció kizárólag CAN-BUS rendszerhez illesztett készülékek esetén elérhető!

Grafikonok:

Műszak

Sebesség
A jármű sebességét jelzi a megtett út függvényében. Terjedelmesebb lekérés esetén két grafikon látható. A piros a jármű maximális, a kék a minimális sebességét jelöli, az adott időszakra vonatkozóan. (Egy pixel a grafikonon akár több órányi időszakot is jelenthet. Ominózus események vizsgálatakor célszerű rövidebb időszakot lekérni.)

Tachográf

A grafikon a WebEye készülék GPS vevője által rögzített adatokat jelzi vissza, nem feltétlenül egyezik meg a jármű valódi tachográf korongjával.

Üzemanyag(út) Üzemanyag-fogyasztást, illetve az üzemanyagszint-változásokat a megtett út függvényében visszajelző grafikon.

Hőmérséklet (idő) A raktér hőmérséklete az eltelt idő függvényében. Osztott raktér esetén az egyes hűtőterek hőmérsékletét külön grafikon jelzi.

  

Dömper menü (POI, Látogatás):


Ez a menüpont nem alapfunkció, de kérésre a csoporthoz hozzárendelhető. Jelenleg belföldi forgalomban közlekedő, billentésfigyelésre bekötött járművek használatánál van nagy jelentősége. (A menüpont a jövőben szélesedni fog.)

Fuvarok: felrakótól lerakóig tartó utak. A felrakó meghatározható a telephely nevének töredékével vagy a felhasználói pont osztályával. A lerakó meghatározható a telephely nevének töredékével vagy a felhasználói pont osztályával, ezen kívül a billentés szenzor aktív állapota is automatikusan lerakót jelent.

Billentések: csak a billentések (billentés szenzor aktív) megszámolása, a billentés helyszínét szűrhetjük a lerakó sorban megadott feltételekkel.

Ott járt: a jármű előfordulása a felrakóként megjelölt felhasználói ponton, nemcsak a leállások, hanem az áthaladás is.

Agro1: Mezőgazdasági cégek kérésére készült el. Ha egy cég felvesz egy területet, akkor ez a gomb megmutatja, hogy az adott időszakban mikor, melyik gép volt adott a táblán, ez a tábla összesen hány ha, és a gép mennyi időt és km-t mozgott itt és üzemanyag méréses járművek esetén, hogy mennyi üa-ot fogyasztott el.


Térképkezelés:

A WebEye rendszer térképnézegető ablaka egy interaktív alkalmazás. A térképre bal egérbillentyűvel kattintva nagyíthat, a jobb egérbillentyűvel kicsinyíthet a megtekinteni kívánt szelvényen.

A térképszelvény alatt látható eszközsáv:

Keres: Címkeresés

Címkeresés: Bővített címkeresési lehetőség.

Sztenderd nagyítás: a kijelölt hely

Google Maps: műholdas állókép megjelenítése. A jármű útvonala betöltődik a Google Maps térképeire is. meghatározott léptékű nézete.



Felhasználói pontok (POI)


A felhasználói pontok a WebEye rendszer nagyon fontos részét képezik. A felhasználó ezek segítségével egyéni azonosító pontokat vihet fel a térképre, tetszőleges elnevezéssel. Amennyiben a járművek ezeken a pontokon járnak, az útvonal listában már nem a cím információ, hanem a felhasználói pont neve jelenik meg.

Felhasználói pont rögzítése többféleképpen lehetséges.

  1. Válassza ki az álláspontok közül azt, amelyet el kíván nevezni! Miután ráklikkel a hivatkozásra, a kijelölt álláspont megjelenik a térképen. A térkép alatt látható eszközsávon töltse ki a következőket:
    Név: a felhasználói pont neve
    Sugár [m]: a felhasználói pontot határoló kör sugara (amennyiben – jelet ír a számadat elé, a felhasználói pont négyzet alakú lesz)
    A legördülő menü segítségével a felhasználói pont kategóriába sorolható. (A-O)
    A mentéshez nyomja meg a hozzáad nyomógombot.
  2. Felhasználói pont rögzíthető a Ctrl+bal klikk billentyűkombináció segítségével is. A kurzort mozgassa a rögzíteni kívánt pozíció fölé, majd nyomja meg a Ctrl gombot és a bal egérbillentyűt. Az így kijelölt térképi pont az 1. pontban leírtak alapján rögzíthető.
  3. Címkeresés eredménye is rögzíthető felhasználói pontként.


Sokszögek megrajzolásához és mentéséhez válassza a listából a Saját sokszögek lehetőséget.

  • Nyomja meg a Hozzáad nyomógombot!
  • A bal egérbillentyűvel kattintson a térképen azokra a pontokra, ahol a sokszög csúcsai lesznek!
  • Nevezze el a sokszöget!
  • Nyomja meg az OK nyomógombot!


A felhasználói pontok és sokszögek a Listáz nyomógomb segítségével tekinthetők meg.
Kategóriák
A felhasználói pontok kategóriáit a főmenü Felhasználók menüpontjával nevezhetjük el, a következőképpen: >

Felhasználói pont módosítása, törlése
Amennyiben valamelyik pontunkat módosítani szeretnénk, a következőket kell tenni

  • Klikkeljen a Listáz nyomógombra!
  • Válassza ki a módosítani kívánt felhasználói pontot!
  • Klikkeljen a Megnéz nyomógombra!
  • Név változtatásához egyszerűen írja át a korábbi nevet a szövegmezőben, majd nyomja meg a Módosít nyomógombot!
  • Sugár esetében hasonlóan járjon el!
  • A pont középpontjának áthelyezéséhez kattintson az új pozícióra a Ctrl+bal egérbillentyű kombináció lenyomásával.

    A felhasználói pont a Törlés nyomógombbal törölhető az adatbázisból.

 

Címkeresés:

A WebEye ügyfeleket egy címkereső is segíti, amelyet a Keres gomb segítségével hívhatunk elő. A kereső használata nagyon egyszerű. A mezők kitöltését követően a Keres nyomógombot kell megnyomni.